Bringás bortúrák a Tokaji Borvidéken, jövő tavasszal már körbetekerhetjük Kopasz-hegyet

A Tokaji Borvidéken található Kopasz-hegyen nem is lenne stílusosabb két keréken nyakunkba venni a vidéket, mint a szőlőtőkék között vezető bicikliúton. A jó hír az, hogy hamarosan mindez valósággá válik, jövő tavasszal élvezhetjük a borvidék több csodálatos települését érintő útvonalat.

A festői környezetben, a borvidék több gyönyörű települését is érintő útvonal kiépülésével, teljesen egyedülálló attrakció fog létrejönni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Térképen mutatjuk, hol fut majd az új út nyomvonala.

Forrás: novekedes.hu

Tokaj vidéke hatalmas turisztikai potenciált tartogat magában. Adottságainak és a közeljövőben induló 150 milliárd Forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően hazánk turizmusának egyik zászlóshajója lesz a Balaton régió és a főváros mellett.

A kormányzat közel 150 milliárd forintot juttatott Tokaj-Hegyalja és a zempléni térség fejlesztésére, ennek részeként pedig idén, a második, azaz a mostani negyedévben megindul a Tokaj-Kör Kerékpáros Útvonal megvalósításának első üteme és várhatóan jövő tavasszal, április 30-án fog elkészülni.

A tokaji Kopasz-hegy körbetekerhető lesz

A tervek alapján egy olyan kerékpáros kört fognak kiépíteni, amely teljesen megkerüli majd a Kopasz-hegyet és végső soron összeköti Tarcal és Tokaj városát.

Jelenleg Nyíregyháza és Tokaj között már kiépült egy bicikliút, ezzel természetesen összeköttetésben lesz az új kör is, így a túrázók akár a nyírségi megyeszékhelyről indulva meglátogathatják Tokajt biciklivel, vagy fordítva eltekerhetnek a borvidékről az alföldi városba, anélkül, hogy le kéne szállniuk a kerékpárról, tehát egy egészen komplex hálózat áll majd a rendelkezésére a két keréken kirándulni vágyóknak.

Tokaj belterületén és a városhatártól a Fegyveresdűlőig már jelenleg is fut egy bicikliút, ebből a városi szakasz most kapacitásbővítésen fog átesni.

Tarcal és Bodrogkeresztúr között pedig teljesen új nyomvonalat építenek ki, illetve fejlesztik a Tarcalhoz tartozó bel és külterületi kerékpárutat.

Új biciklitámaszokat is elhelyeznek a beruházás folyamán, illetve Rakamazon és Bodrogkeresztúron egyedi pihenőhelyeket is kiépítenek majd.

A teljes Tokaj-kör mintegy 19 kilométert fog kitenni, ahhoz pedig, hogy ez létrejöhessen, most az első ütemben összesen 6,7 kilométernyi új szakasszal bővül a már meglévő hálózat.

A fejlesztés a következő projektelemekből áll össze:

– 2,81 km új 3×1 sávos új kerékpárút,
– 3,63 km kerékpározásra kijelölt út,
– 100 m alagút felújítása
– 150 m új járda építése
– 250 m hosszú meglévő gyalog kerékpárút helyreállítása
– 2 db kerékpáros pihenőhely létesítése
– 420 m hosszú közút szakasz táblázása

Forrás: novekedes.hu

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.