Pannonhalma nem egy szokványos borvidék, az ország egyik legősibb szőlő-és borkultúrával rendelkező területe, amelynek központja mindig a híres Pannonhalmi Bencés Főapátság volt.
Győrújbarát, Nyúl, Győrság, Écs, Tényő, hogy csak néhányat említsünk a szőlőtermő területek közül, amelyek közrefogják Pannonhalmát. Azt az évezredes múlttal rendelkező települést amely a régió központja is egyben.
A termelés az említett területeken folyik évszázadok óta, azonban a feldolgozás mindig az apátsági pincészet feladata volt.
Ha Pannonhalmára érkezünk, érdemes a városközpontból gyalog elindulni a felfedezőútra, hiszen útközben remek borokat kóstolhatunk.
A Boldog Mór-kilátóhoz és a lombkorona tanösvényhez vezető úton az apátsági hegy alján földbe vájt pincékkel találkozunk. Azonnal útbaigazítást és bennfentes információkat is kaptunk a környékről a kilátóhoz vezető úton nyitva tartó pincészet tulajdonosától, ahol így a járvány idején az ínséges időkben is lehetett vásárolni, természetesen csak elvitelre.
Pincészet a Boldog Mór-kilátóhoz vezető úton
Herold Ádám avatott be minket, 90 %-ban fehér, 10%-ban kék szőlőt termesztenek a borvidéken, ez a pincészetek szortimentjében is hasonlóan jelenik meg. Ahogy az egész Pannonhalmi borvidéken, úgy a saját pincészetében is zömében reduktív fehérborokat készítenek, de emellett megtalálhatók mind a fehér, mind a vörös hordós tételek is.
Pincészet a kilátóhoz vezető úton
A hordós borok igazi különlegességek, nagy gonddal készítik, a szőlőszemek válogatott ültetvényekről származnak, ászokhordókban erjesztik, ezt követően 9 hónapig finomseprőn, majd a palackozást követően még fél évig a pincében palackban érlelik, a második évben kerülnek a fogyasztóhoz. A fehérek mellett a szortimentben megtalálható a barrique hordóban érlelt merlot, valamint a merlot és kékfrankos házasításából született rosé. A pincészet különlegessége egy friss, harsány Sárgamuskotály, amely egyedül nekik van a borvidéken, és pincészetük meghatározó tételévé vált.
A lombkorona tanösvényhez vezető erdei út
A lombkorona tanösvényhez vezető erdei út
LÁTNIVALÓK
Boldog Mór – kilátó és lombkorona tanösvény
Az apátságot Szent István édesapja, Géza fejedelem alapította. A király gyakran járt az apátságban, fiával, Imre herceggel. Abban az időben volt Boldog Mór a főapát, akiről a híres kilátó kapta a nevét.
Lombkorona tanösvény
A Pannonhalmi Bencés Főapátság környezetéhez tartozik a Boldog Mór-kilátó, és az attól néhány lépésnyire található, különleges lombkorona-ösvény.
A halat – mint keresztény szimbólumot – formázó létesítmény tartószerkezete fémből készült, faborítást kapott. A lombkoronasétány kilátópontként is működik.
Lombkorona tanösvény
A hal farka a feljáró, a jelenlegi tanösvényről indul és a lejáró erre a tanösvényre vezeti vissza a látogatót. Közel 80 méter hosszú, és a legmagasabb pontja a talajszinttől 14 méter magasan fekszik. Kerekesszékkel is bejárható.
A tanösvény ingyenesen látogatható. Ingyenesen parkolni a Látogatóközponthoz tartozó parkolóban lehet.
Kilátó
A főapátság épületegyüttesétől délre eső dombocskán áll a 2012-ben átadott kilátó, ami az egyik első magyar származású főpapról kapta nevét. Az 1000 körül született Boldog Mór a magyar bencés szerzetesek első generációjához tartozott, és ő az első pannonhalmi diák, akit név szerint ismerünk. Egészen fiatalon, 30 éves kora körül lett a 996-ban alapított monostor harmadik apátja, majd 1036-ban István király pécsi püspökké nevezte ki.
Kilátás a Boldog Mór – kilátóból
20 méteres magasságból nézhetünk körbe a tetejéről. Rálátunk a Sokorói-dombság hullámaira, az alattunk elterülő Pannonhalma városára és az azonos nevű medencére, de tiszta időben jól látni a Bakony északi vonulatait is.
Boldogasszony-kápolna
A Boldogasszony Kápolnát 1714-ben kezdték építeni, akkoriban tóthegy lakosságának plébániatemplomaként működött. A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye, amely a hozzátartozók számára látogatható. A kápolna belsejében egy 1700-as évekből származó orgona és három barokk oltár található. Érdekesség, hogy a kápolna megépítése előtt ezen a helyen egy tarisznyavár helyezkedett el, amely hosszú időn át a Főapátság védelmét szolgálta.
A Pannonhalmi Bencés Főapátság
A Pannonhalmi Bencés Főapátság
Az apátsági pincészet étterme
Az apátsági pincészet étterme
Régi hegyoldalba vájt pince az apátságtól lefelé vezető úton
Az apátságtól lefelé vezető úton
A Pannonhalmi Bencés Főapátság
A Pannonhalmi Apátsági Múzeum épülete
BORSÍTÍLUS
Ez a táj a karcsú vagy közepes testű, illatos, gyümölcsös fehérborok hazája. Olaszrizling, rajnai rizling, chardonnay, tartoznak a vezető fajták közé. A nagy testű, szép savú pannonhalmi rajnai rizling és chardonnay mellett szeretetreméltó cuvée-k is születnek a környező termőterületeken. Igazi illat- és ízbombák ezek. A könnyedebb műfajt képviselő reduktív borok mellett kóstolhattunk már szép hordós érlelésű fehérbort, sőt a vörösborok is túl vannak már kísérleti stádiumukon.
A vidék klímája hűvösebb és csapadékosabb, mint ami a magyarországi átlagot jellemzi, így az itt termett borok kifejezetten északi típusú boroknak tekinthetők.
Egyértelműen érték az a szép savtartalom, ami ezeknek a boroknak a gerincét adja. A vörösbor készítésnek hagyományosan nincs jelentősége, szinte kizárólagos a fehér fajták jelenléte. A magasabb savtartalom jó évjáratban és gondos művelés mellett magas alkoholtartalommal és teltséggel is párosul, de az alapvető elegancia szinte minden esetben sajátja ezeknek a boroknak. Minden fogáshoz, amely fiatal borokat, üdeséget, élénk savakat kíván bátran ajánlhatunk ezeket a fajtákat.
Pince a Széldombon
Pince a Széldombon