A Dom Pérignon jótékonyságból készített limitált Champagnet Lady Gagával

Lady Gagát nem kell senkinek bemutatni, ha róla van szó, a stílusért sem kell a szomszédba menni, így legújabb albumának megjelenésekor nem akármilyen partnert választott: a Dom Pérignon-nal lépett szövetségre, az együttműködésből származó profitot pedig jótékony célokra fordítják.

Ahogy Lady Gaga a popsztárok között is szupersztár, úgy a Dom Pérignon a luxusitalok szupersztárja, ketten együtt pedig még annál is nagyobb dolgokra képesek. A két nagyágyú közti grandiózus összefogásra már megfelelő jelző sincs, az eredmény, amit most láthatunk, a mindkettőjük által képviselt művészi értékekből és kreativitásból született.

Az együttműködés szellemiségében Gaga a nevét adta egy limitált kiadású 110 darabos gyűjtői kollekcióhoz és a kollekciót kísérő szobor elkészítéséhez, egyidőben a legújabb albuma, a Chromatica megjelenésével.

Nem más, mint Nick Knight, brit divatfotós és filmes szakember készítette a klipet és a fotósorozatot “The Queendom” (*a királyság női megfelelője, talán nevezhetjük királynői birodalomnak?) nevű kampányhoz, aki egyébként már korábban is dolgozott Gagával és számos más világsztárral.

Fotó: Nick Knight / Dom Pérignon

A klipben Lady Gaga egy rosé champagne-al szerepel, a háttérben a női erőt sugalló királynői birodalmával.

Knight, a klip készítője elmondta, a filmben egy olyan kirobbanó, csodálatos fantáziavilágot alkotott meg, amely minden ember képzeletében létezik. A fantázia életünk fontos része, amely  feltölt, álmokkal gazdagít és elősegíti a kreativitásunkat. A mostani pedig pont az az idő, amikor a világnak szüksége van az ünneplésre. Olyasvalamit szerettem volna alkotni, amely megérinti az embereket különböző kultúrákon átívelve, sugározva az életörömöt, az energiát, a fantázia szárnyalását, és az ünnepélyes látványt.

Ahogy a cikk elején említettük, egy különleges szobor is készült az együttműködés megünneplésére, amelyet Lady Gaga és Nicola Formichetti, az énekesnő kreatív csapatának a kreatív – és divatigazgatója közösen tervezett. A szobor egyébként fátyolként ölel körül egy 2005-ös évjáratú jeroboam (3 literes) Dom Pérignon palackot. A 110 exkluzív kiadású darabot privát értékesítik és mutatják be a Dom Pérignon élvonalban lévő üzleteiben.

A Dom Pérignon az eladásból származó összes profitot Lady Gaga Born this Way alapítványának adományozza.

Az alapítványt egyébként Gaga és édesanyja alapította 10 évvel ezelőtt, amely fiatalok mentális egészségének támogatásával foglalkozik.

A DOM PÉRIGNON, LUXUSMÁRKA

A Dom Pérignon luxusmárka tulajdonosa, az LVMH az párizsi székhelyű vállalatcsoport, amely számos világmárka tulajdonosa is egyben. Alig egy hónapja Jay-Z adta el a saját Champagne brand-jének, az Armand de Brignac részvényeinek felét a Dom Pérignon tulajdnosának.

Egyébiránt a Dom Pérignon számos világsztárral dolgozik együtt, Lady Gaga mellett például Lenny Kravitz is tervezett palackot, ami a nevét viseli, de a Bvlgari divatházzal is kiadtak egy limitált kollekciót, szintén lenyűgöző palack designnal.

Fotó: Nick Knight / Dom Pérignon

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.