Zéró károsanyag-kibocsátású szüretre készülnek New Holland metán traktorral

Az első “fenntartható bort” azon a birtokon fogják készíteni Olaszországban, amelyet Viktor Emánuel, az ország első királya legkedvesebb szeretőjének, Bella Rosinanak ajándékozott.

Egy róla elnevezett, a világ 100 legjobb bora között szereplő vörös Barolo lesz az első fenntartható bor, amelyhez a Nebbiolo szőlőt 100%-ban zéró kibocsátással, a fenntarthatóság jegyében biotmetánnal működő traktorokkal művelnek meg.

A biogázzal működő motorokat gyártó FPT Industrial bejelentette az együttműködését a Fontanafredda olasz borászattal annak a vörös  Barolo-nak az elkészítésére, amely a Wine Spectator TOP 100 – ban, azaz a világ 100 legjobbb borát felsorakoztató listában is szerepel.

Az észak-olaszországi Piedmont régióban indított projektben az FPT Industrial a New Holland Agriculture-el együttműködve gyártott le két F28  természetes gázüzemű motort, ahhoz a két New Holland biometán lánctalpashoz, amelyek a Fontanafredda borászatban fognak dolgozni.

A két traktort speciálisan a hely adottságainak megfelelően építették meg: a cél, hogy képesek legyenek a 60 hektár területen, meredek lejtőszögű szőlőültetvényeken történő munkavégzésre ott, ahol a Nebbiolo szőlőt termesztik a világhírű Barolo borok elkészítéséhez.

A borászat a Langhe régióban, Piedmont borvidéken található, ahol az FPT és a New Holland központja van.

Az FPT vezérigazgatója Annalisa Stupenengo elmondta, büszkék arra, hogy részt vehetnek idén ősszel az első zéró széndioxid kibocsátású szüret megrendezésében, ugyanakkor elmondta, a vállalat úttörő a az országúti gáz működtetésű motorok gyártásában, világszerte 55 ezer ilyen kamion jár már az utakon.

A Fontanafredda birtoknak már a története is lenyűgöző, 1858-ban alapította Viktor Emánuel, Olaszország első királya. A borászat Barolo vörösbora volt az első bor, amit 1886-ban a tengerentúlra  exportálták, valamint 1887-ben svájci szabadalom alapján itt mutatták be először a betonhordókat, ami az iparág egy rendkívül előremutató lépését jelentette.

Érdekes megemlíteni, hogy 1961-ben az első Barolo Crú La Rosa -t Viktor Emánuel szeretőjéről, Bella Rosina-ról, a kedves parasztlányról nevezték el, akinek a Fontanafredda birtokot odaajándékozta.

Andrea Farinetti, a Fontanafredda birtok tulajdonosa, egyben az Eataly étterem és olasz gourmet piac hálózatot alapító család egyik tagja hangsúlyozta, a borászat jövője az úgynevezett Green Renessaince, amelynek központjában a föld tisztelete áll.

A zöld jövő ösvényén haladva a borászat már két fito-tisztítót is alkalmaz, amely veszteség nélkül tisztítja a vizet, üveg palackokat használnak, amelyek újrahasznosítása végtelen, és olyan dugókat, amelyek cukorpapírból készült polimerből gyártanak, valamint kizárólag újrahasznosított papírral és csomagolóanyagokkal dolgoznak.

Pierpaolo Biffali az FPT termékfejlesztésért felelős alalenöke elmondta, a két traktor prototípusához a közelben keletkező mezőgazdasági hulladékból előállított biometánt használják. A biometán és biogáz előállításához saját, a szőlőültetvény tevékenységéből visszamaradt biológiai hulladékot hasznosítják, ezáltal csökkennek a hulladékszállítási költségek, valamint a maradványtermékét permetszerként is hasznosítani tudják.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.