Magyar aranyérem a London Wine Competition 2021. borversenyen

Közzétették a 2021-es London Wine Competition eredményeit, ahol magyar borok is nagy sikerrel szerepeltek. Az etyeki, szekszárdi, és tokaji tételek arany és ezüst érmekkel tértek haza a nemzetközi megmérettetésről.

A London Wine Competition-t nevezhetjük akár a világ “legéletszerűbb” versenyének is, hiszen a többi borversenytől eltérően nem kizárólag vak kóstolás alapján értékeli a beérkezett tételeket, hanem ugyanazokat a kritériumokat veszi figyelembe, mint amelyeket mi, hétköznapi vásárlók valamint a hozzáértő sommelier-k is alapul vesznek, amikor bort választanak. A versenyen az értékelés során az üveg tartalma mellett nagy hangsúlyt helyeznek az adott bor ár-érték arányára, továbbá a értékelik annak megjelenését is, hogy a tartalom mennyire vannak összhangban a csomagolással.

Forrás: www.londonwinecompetiton.com

Az idei évben a London Wine Competition-re a világ 36 országából érkeztek be tételek, 135 különböző szőlőfajtából származó bort értékeltek a bírák a fenti kritériumok alapján.

A versenybírók nevében Anne Jones, az angol Waitrose nevű szupermarket lánc kategória menedzsere nyilatkozott, ahol kiemelte, a London Wine Competition-t a borászati iparág egyik legfontosabb eseményeként tartják számon, egyedinek számít a borversenyek tekintetében, hiszen itt a bírálók a fogyasztók szemével értékelik a borokat.

2021. EREDMÉNYEK

A 2021. évi London Wine Competition eredményei már nyilvánosak, a lista a világ legjobb borait tartalmazza, amelyeket világszerte készítenek.

Összességében 36 országból érkeztek borok bírálatra, a legtöbb tétel Ausztráliából, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Portugáliából, az Egyesült Államokból és Moldovából érkezett.

Magyarországról 8 tétel zárta az élvonalban: előkelő arany és ezüst minősítéssel térhettek haza a nemzetközi megmérettetésről etyeki, szekszárdi és tokaji tételek.

LONDON WINE COMPETITION 2021. MAGYAR NYERTESEK LISTÁJA 

ARANY minősítés

Haraszthy Pinot Noir 2018 – 93 pont (Etyek-Budai Borvidék)

EZÜST minősítés

Takler Kékfrankos 2017 – 87 pont (Szekszárdi Borvidék)

HOLDVÖLGY Culture 2008 – 87 pont (Tokaji Borvidék)

Haraszthy Sir Irsai 2020 – 85 pont (Etyek-Budai Borvidék)

HOLDVÖLGY Intuition No3. – 85 pont (Tokaji Borvidék)

Haraszthy Chardonnay 2018- 83 pont (Etyek-Budai Borvidék)

Haraszthy Sauvignon Blanc 2020 – 82 pont (Etyek-Budai Borvidék)

Tokaj Excellence / TALAVERA – Furmint – 77 pont (Tokaji Borvidék)

A verseny abszolút győztese egy ausztrál tétel lett, 100-ból 96 pontot gyűjtött be a Lévrier Wines borászat 2015-ös évjáratú Anubis Cabernet Sauvignon-ja.

A VERSENY TOP GYŐZTESEI 

Az év bora – Lévrier by Jo Irvine 2015 Anubis Cabernet Sauvignon, Levrier Wines Australia.
Az év borászata – Bodegas Habla (Bodegas BH S.L.), Spain
Legjobb bor minőség alapján – Levrier by Jo Irvine 2015 Anubis Cabernet Sauvignon, Levrier Wines, Australia
Legjobb bor érték alapján – Habla Nº22, Spain, Bodegas Habla
Legjobb bor csomagolás alapján – Silverado Vineyards Estate Grown Cabernet Sauvignon, United States.

A teljes nemzetközi lista a verseny hivatalos oldalán megtekinthető. 

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.