A szerzetesek bora. Elegáns, könnyű, élénk, friss reduktív borok mellett már hordós érlelésű tételeket is kóstolhatunk Pannonhalmán. Egyedülálló ősi vidék, 35 m mély, 2000 m2-es pincével, ahol a tiszta és határozott boraik rendre hordozzák a táj elhagyhatatlan gyógynövényes karakterét.

FÖLDRAJZ

A Pannonhalmai borvidék a Dunántúl észak-nyugati részében, a Bakony-hegységtől északra, a Kisalföld peremén terül el. A Pannonhalma, Csanak és Szemere hegyek alkotják a vidék magját, helyesebben ezek inkább dombok, hiszen legmagasabb csúcsuk is csak 317 méterig ér. Ma sajnos a lehetséges termőhelyeknek alig ötöde terem szőlőt. Ha valamiről elmondható, hogy történelmi borvidék, akkor Pannonhalma környékéről feltétlen.

TERMŐTERÜLET

A Pannonhalmi-dombság Győr-Moson-Sopron megye déli részén helyezkedik el. A Bakonytól a Bernát patak tektonikus völgye választja el. Nagysága: teljes területe 3944 ha, amelyből 3236 ha első osztályú termőhely. Sajnálatos, hogy ennek a területnek töredéke, csak mintegy 640 ha van szőlővel betelepítve.

A Bencés Rend újraindított pincészetében a szőlő feldolgozására a monostor tövében épült, közel 2000 négyzetméteres pincében és borházban kerül sor. Alsó és felső szintje között 35 méter a szintkülönbség, melyet öt méter átmérőjű liftházzal, „kúttal” kötöttek össze. Nem sok pincészet van a világon, ahol lifttel lehet közlekedni. Mára egyes tételeik országos ismertséget is kivívtak maguknak. Etalon szintű például pinot noir boruk, az Infusio néven palackozott cabernet alapú házasításuk vagy a Prior márkanevű rajnai rizling válogatásuk. Tiszta és határozott boraik rendre hordozzák a táj elhagyhatatlan gyógynövényes karakterét. Ezek termesztése szintén a szerzetesi életforma részét képezi, nem véletlen hát az extra kötődés a szőlő és a gyógyfüvek között.

KLÍMA

A táj időjárási viszonyai kiegyenlítettek, mérsékelten kontinentális klímájú. Országos viszonylatban közepes fény-, hő- és jó csapadékellátottságúnak számít; mérsékelten hűvös.

TALAJ

A sokoróalji dombok alapkőzetét felső miocén (pannóniai-pontusi korú) tavi homok és agyag, negyedidőszaki kavics és homok építi fel. A homokon barna erdőtalajok, a löszön barna erdőtalaj és közepesen kötött, vékony, vályogos lösztalaj alakultak ki, mozaikszerűen elhelyezkedő homokfoltokkal. Domborzata tagolt, a Sokoróalja és a Bakonyalja lankás déli lejtőin települtek a legjobb ültetvények.

Pannonhalmai borvidéken jellemzőek a löszbe vájt „lik”-pincék”, barlanglakások. A horhosok, mélyutak magas partjaiba barlangot, „lik”-at vájt magának a szőlőtermelő ember, amelyben lakott, szerszámait, majd borát tárolta. A Pannonhalmi-dombvidék legjellemzőbb lyukpincéit Győrújbarát, Nyúl, Écs „horgasaiban” (horhosaiban) találjuk.

Földrajzi elhelyezkedése, geológiai viszonyai és talajadottsága tekintetében a móri és pannonhalmi termőhelyek igen közel állnak egymáshoz. Jellemző a márga és agyag, melyre barna erdőtalaj települt.

Nyúli pincesor

SZŐLŐFAJTÁK

Hagyományosan fehérbort termelő terület. A jelenlegi állapotfelmérés szerint ebben a régióban is – mint általában szerte az országban – az olaszrizling részaránya a legnagyobb, amit a rajnai rizling, Irsai Olivér, a chardonnay és a Müller-Thurgau követ. De vezető szőlőfajtái az olaszrizling és a rajnai rizling voltak már a XIX. század végén is.

STÍLUS

Ez a táj a karcsú vagy közepes testű, illatos, gyümölcsös fehérborok hazája. Olaszrizling, rajnai rizling, chardonnay, tartoznak a vezető fajták közé. A nagy testű, szép savú pannonhalmi rajnai rizling és chardonnay mellett szeretetreméltó cuvée-k is születnek a környező termőterületeken. Igazi illat- és ízbombák ezek. A könnyedebb műfajt képviselő reduktív borok mellett kóstolhattunk már szép hordós érlelésű fehérbort, sőt a vörösborok is túl vannak már kísérleti stádiumukon.

A vidék klímája hűvösebb és csapadékosabb, mint ami a magyarországi átlagot jellemzi, így az itt termett borok kifejezetten északi típusú boroknak tekinthetők.

Egyértelműen érték az a szép savtartalom, ami ezeknek a boroknak a gerincét adja. A vörösbor készítésnek hagyományosan nincs jelentősége, szinte kizárólagos a fehér fajták jelenléte. A magasabb savtartalom jó évjáratban és gondos művelés mellett magas alkoholtartalommal és teltséggel is párosul, de az alapvető elegancia szinte minden esetben sajátja ezeknek a boroknak. Minden fogáshoz, amely fiatal borokat, üdeséget, élénk savakat kíván bátran ajánlhatunk ezeket a fajtákat.

TÖRTÉNELEM

Papok és parasztok szőleje.

A borvidék az a táj, ahol a magyar honfoglalás után elsőként, a Bencés Főapátság uradalmaiban, falvaiban, oklevelekkel dokumentálható szőlő- és bortermelésről olvashatunk.Ezt jóval megelőzően Szent Benedek, amikor – a legenda szerint – Krisztus után 529-ben az itáliai Cassinum (ma: Monte Cassino) hegyén letelepedett, és monostort alapított, a szerzetesközösség életét gondosan szerkesztett Regulával szabályozta. Alapvető feladatának azt tekintette, hogy a szerzetesek mindennapjait ésszerű, de Istennek tetsző keretbe foglalja.

Magyarországon ez az egyik legkorábbi vidék, ahol már az államalapítás után, 997-ben szőlőt és bort termeltek a Bencés Főapátság uradalmaiban, falvaiban. A Pannonhalmi Apátság borgazdaságáról annak ezer éves alapítólevele is említést tesz. A bencés rend papjai a szószékről, de a gyakorlatban is segítettek az uradalom lakosainak a fejlett szőlőtermesztés és borászat elsajátításában. Mindezt úgy, hogy a szerzetesi közösség ma már több mint ezer éve kiveszi a részét a tanításból is. Szent Benedek e szellemben szabályozta a naponta elfogyasztható, mértékletesnek ítélt bor mennyiségét: „azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor” (40. fejezet). Azt, hogy a Regula szerinti napi borfogyasztás mértékéül ajánlott hemina vajon mennyi bort is jelent valójában, azóta sem tudtuk meg. Egyes források szerint nagyjából 3 dl-nek felelhetett meg, de pontos leírás – tudomásunk szerint – nem került elő.

Azt viszont szintén a Regulából tudjuk, hogy fegyelmező eszközként is szolgált annak idején a bor megvonása. „A borból járó részt is vonják meg tőle, míg elégtételt nem ad és meg nem javul” – írja a Regula 43. fejezete.

Az apátsági szőlőket és borkészítést leszámítva sohasem volt országos jelentőségű vagy ismertségű borvidék. Önálló borvidékké is csak a XX. század legvégén vált. A borivó ember azonban az elmúlt századokban is tudta, hogy Szent Márton hegye környékén jó bort lehet inni.

A rómaiak is termesztettek szőlőt a vidéken, de a honfoglalás után 996-ban, a Szent Márton hegyen letelepedett első bencések adtak igazi lökést a szőlőtermesztésnek. A Pannonhalmi Apátság alapítólevelében (Szent István, 1002) már említést tesznek a szőlőről, mint elsőrangú, tized alá eső terményről.

A Pannonhalmi Apátság mindmáig a Benedek rendiek egyik leghíresebb kolostora. A borvidék fejlődése egészen a török időkig rendületlen volt, a tatárjárást is szerencsésen átvészelte. Szent László 1093-as pannonhalmi birtokösszeíró levele 88 szőlőművest említ. A XIII. századi birtokösszeírásokból (Alebus lajstroma 1237 körül) kiderül, hogy az apátsághoz tartozó 90 faluban 256 család volt szőlőtermelő.

A török idők, akárcsak az ország egyéb területein, itt is visszavetették a szőlőtermesztést. Kiűzésük után németeket és szlovákokat telepítettek be az elnéptelenedett falvakba, és az állattenyésztés mellett lassan a szőlőtermesztés vált a legfontosabb mezőgazdasági tevékenységgé. A napóleoni háborúk újabb lökést adtak a fejlődésnek. A XIX. század második felében az e vidéket sem kímélő filoxéra vész előtt 40-50 szőlőfajtát termesztettek itt mintegy kétezer hektáron. Ebben az időben még az Egyesült Államokba is exportálták erről a tájról vörösbort. Az első világháború idejére a szőlőterület ezer hektárra csökkent, és mára már alig haladja meg a 600 hektárt. 1990 óta önálló borvidékként ismerik el. A Főapátság 1996-ban ünnepelte fennállásának ezredik évfordulóját, melynek tiszteletére az UNESCO felvette a monostort és közvetlen környezetét a világörökségi listára. Több mint 300 ezer kötetes könyvtára a világ legnagyobb bencés gyűjteménye. Bár az új Apátsági Pincészet alapításának éve 2003, a szőlőtermesztés és borkészítés hagyománya a bencéseknél valójában ezer éves. Kazinczy Ferenc 1831 tavaszán látogatott a monostorba és lelkesen írt a látottakról: „Pannonhalma mintegy királyi széken lebeg az alatta ellapult sík felett, hosszan elnyúlt szőlők végében. Szent Márton a monostor hegye alatt fekszik, játékos gyümölcseivel. Mindenfelé látni nyomait az itt bölcsen és erővel munkáló kéznek.” A XIX. században az apátsági nagybirtok mellett kisebb szőlőbirtokok is foglalkoztak árubor termelésével, amelynek a filoxéravész vetett véget. Maga a borvidék 1990-ben jött létre a táj szőlőtermesztése fejlődésének elismeréseként. Ma a több mint ötszáz kistermelő mellett közel harminc korszerű borászatot találunk ezen a borvidéken.

Bár a bortermelés hagyománya régi, a piacon való részvétel minimális. A második világháborúig tartó mintegy töretlen időszakot a szocializmus és az államosítás pusztítása szakították meg és a huszonegyedik száza elejéig kellett várni arra, míg olyan megfelelő üzleti partner akadt, aki fantáziát látott abban, hogy újra élesszék a nagyhírű borokat termelő birtokot.

A megelőző század nyolcvanas-kilencvenes éveiben testesebb, oxidatív borokkal is jelentkezett Pannonhalma, például a mezőgazdasági termelőszövetkezet által palackozott Pannonhalmi Rajnai Rizlinggel, amely azonban manapság már csak bormúzeumokban lelhető fel. Ez volt egyébként az elmúlt században a táj leghíresebb bormárkája. Csendes szenzáció számba ment annak idején, hogy 2002-ben a Pannonhalmi Apátság és a Magyar Külkereskedelmi Bank megállapodást írt alá, melynek következtében elevenedett fel az ősi kolostori bortermelés hagyománya Pannonhalmán. Első boruk, a 2003-as évjáratból Tricollis néven került forgalomba.

Irodalom:

Dr. Mészáros Gabriella – Dr. Rohály Gábor: Terra Benedicta – Áldott föld
Dr. Mészáros Gabriella – Dr. Rohály Gábor – Nagymarosi András: Bortankönyv – a Kárpát-medence borai